A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krémek - Pestok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krémek - Pestok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 20.

Tavasszal egy kicsit elszámoltam magamat és a kelleténél talán több cukkinit ültettem, mint azt a család fogyasztása megkívánta volna. Osztom boldog boldogtalannak, közben igyekszem minél változatosabban elkészíteni, de a kezdeti lendület kezd lankadni.
Készítettem már citromosan pirítósra, a River Cottage receptje szerint. Ettük kirántva, krémlevesnek, lasagnaba és még sorolhatnám... De most már gondolni kell a télre is, hogy a reggeli vagy esti pirítósokat változatosan ízesíthessük.
Úgy döntöttem hát, hogy a felgyülemlett mennyiséget most elrakom üvegekbe krémként, ahogyan a padlizsánt is el szoktuk menekíteni hidegebb időkre. :-D

Hozzávalók:
3 fej nagy lilahagyma
0,5 dl olaj
3,5 liter* apró kockára vágott cukkini (gömb, vagy hagyományos cukkini is lehet, vagy akár vegyesen)
1/2 tk. szárított borsikafű
1/2 tk. szárított zsályalevél
1/2 tk. szárított kerti kakukkfű
1 ek. házi, sóval eltett fokhagymakrém
1 tk. házi, sóval eltett paprikakrém
1 tk. Szuper Vega zöldség koncentrátum (elhagyhatod, de ajánlom, hogy egyszer kipróbáld, mert fantasztikus)

* A fazék belső mércéje szerint

Elkészítés:
A hagymát apró kockára vágom és megdinsztelem. Közben a cukkiniket alaposan megmosom, a végeiket lecsapom, négybe vágom és kikaparom a szivacsos-magos belsejüket, ha már nagyobbacskák.
Az általam használt cukkiniknek mind friss, puha héjuk van, így nem hámoztam meg őket.
Amikor a hagyma megpárolódott, a cukkini kockákat mind ráöntöttem és jól elkevertem. Magas hőfokon hagytam és fedővel lefedtem. Időnként megkeverve saját levében pároltam, hozzáadva a fűszernövényeket a fokhagyma és paprika krémet.
Mikor már majdnem megpuhult a cukkini, fedő nélkül főztem tovább, hogy egy kicsit veszítsen a levéből, sűrűsödjön.
Turmixolás előtt még beletettem a Szuper Vega zöldség koncentrátumot, lehúztam a tűzről és jól összeturmixoltam botmixerrel az egészet. Visszaraktam egyet rottyanni, majd az előre sterilizált kis üvegekbe szedtem. Fedővel lezártam, fejre állítottam 5 percre, majd talpukra állítva száraz dunsztba tettem egy napra.

Ebből a mennyiségből 5 db 350 ml-es üveggel raktam el és 2-3 pirítósra való kimaradt. 


A végeredmény nagyon finom lett.

Ezt a krémet el tudom képzelni pizzákra, pirítósra, lepényekre, vagy akár olaszos jellegű ételként főtt tésztára szedve, reszelt parmezán sajttal megszórva.



0

2013. május 26.

Tudtátok?
A cékla egészségre gyakorolt hatása nagy jelentőséggel bír. Vértisztító, vérképző hatású növény. Rák kezelésében kiemelten alkalmazzák.
A cékla vegyelemzése során kiderült, hogy vitaminokat, ásványi sókat, poliszacharidokat és festékanyagokat tartalmaz, amelyek a szervezet életfunkcióit kedvezően befolyásolják. A nyers céklalé biológiailag igen értékes ital, hiszen tartalmaz E, B1, B2, B6 és C vitaminokat, folsavat, nikotinsavamidot, magnéziumot káliumot.
A sötétbordó színű cékla hatóanyagokban gazdagabb, mint világosabb fajtái. Káros élettani hatása nincs, de magas rosttartalma miatt gyomor és bélrendszeri betegségekben szenvedőknek inkább levének fogyasztása javasolt.

Szeretettel ajánlok egy receptet, hiszen a magyar konyha a céklát leginkább csak savanyúságként alkalmazza, pedig nagyon finom a cékla leves, a cékla saláta és a céklamártás is. Most ez utóbbiról lesz szó:

A nyers céklát meghámozzuk és apró kockára vágjuk. Kevés olajon megfuttatjuk, megszórjuk liszttel, lepirítjuk, majd húslével vagy vízzel felengedjük, hogy sűrű mártást kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, kevés ecettel, pici cukorral és tejföllel ízesítjük. Vasárnapi marhahúsleves után, másodikként a főtt hús mellé kitűnő étel!


Annak, aki a cékla jó tulajdonságai miatt a mindennapjaiba szeretné beiktatni a fogyasztását, ajánlom az Okos Kata terméket, mely egyedülálló a természetes immunerősítők és egészségvédők piacán!
0

2013. január 21.

Flandriai recept, mely az év bármely időszakában könnyen és gyorsan elkészíthető, gazdaságos.

Hozzávalók 4 főre:

  • 3 közepes burgonya
  • babérlevél
  • 6 gerezd fokhagyma
  • extraszűz olívaolaj
  • víz
  • petrezselyem zöldje
Elkészítés:
Pároljuk meg a burgonyákat a babérlevéllel. A serpenyőben az olívaolajon megfonnyasztjuk a fokhagyma gerezdeket (nem pirítjuk!).
Turmixoljuk össze a fokhagymákat a burgonyával, a vízzel és a sóval, hogy könnyű, lágy krémet kapjunk.
Tegyük vissza a krémet a tűzhelyre, melegítsük át és tálalás előtt szórjuk meg friss összevágott petrezselyemmel. :-)
0

2012. december 20.

Hozzávalók:
  • 250 g könnyű krémsajt
  • 150 g füstölt lazac
  • 2 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 2 evőkanál finomra vágott, friss kapor + a tálaláshoz (petrezselyem is lehet)
  • 1 és 1/2 evőkanál sós kapribogyó
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • kréker a tálaláshoz
Elkészítés:
A füstölt lazacot, a krémsajtot, a citromlevet, a kapribogyót és a kaprot simára keverjük egy robotgépben. Sózzuk, megszórjuk frissen őrölt borssal. A mártogatóst kanalanként tálalótálkába halmozzuk, a tetejét kaporágyacskával díszítjük. Krékerrel kínáljuk.

Fotó a http://www.shutterbean.com oldalról

0

2012. december 2.

Hozzávalók:

  • 1 csésze főtt fekete lencse (Beluga) (főzhetjük egy negyed babérlevéllel, fűszeresebb íze lesz)
  • 1/4 kis vörös hagyma dinsztelve (vagy nyersen a bevállalósaknak)
  • 1 gerezd tört fokhagyma
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • mustár ízlés szerint
  • 1-2 kanál pálmaolaj, hogy könnyen kenhető krémet kapjunk

A hozzávalókat összeturmixolom és kész is a könnyű vegetáriánus krém. Reggelire, vacsorára, vagy előételnek kiváló. 
Könnyű, gyors, ízletes. :-)
Nem válik hátrányára az sem, ha a kicsit sűrűre sikerült lencselevesünkből mentjük ki a hozzávalót és kerülhet bele főtt répa is ;-)


0

2012. június 20.

2-3 deciliterhez:

  • 4 evőkanál frissen reszelt parmezán
  • 2 evőkanál forró víz
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál fenyőmag
  • friss bazsalikomlevél
  • 125 ml extraszűz olivaolaj
  • só és frissen őrölt bors
A bazsalikomot, a fenyőmagot, a fokhagymát, az olajat, a sót és a borsot összeturmixoljuk.
Egy tálban a parmezán sajttal és a forró vízzel összekeverjük. A hozzáadott víz mennyiségétől függően sűrűbb vagy hígabb lesz a pesto.)
0

2012. június 18.


Hozzávalók 4 személyre: 

  1. 1 avokádó
  2. 3 ek RAPUNZEL dió darabok
  3. 1 tk RAPUNZEL citrolive (olivaolaj citrommal)
  4. fokhagyma
  5. 1-2 ek RAPUNZEL reszelt sajt
  6. 1-2 ek RAPUNZEL olivaolaj
  7. RAPUNZEL fűszersó
  8. bors, oregánó
  9. 1-2 tk citromlé

Elkészítés:

Az összetevőket jól keverjük ki, hogy kenhető állagú legyen. Adjuk hozzá a reszelt sajtot és ízlés szerint borssal, fűszerrel ízesítsük.
Kitűnő és egyszerű ebéd varázsolható vele Rapunzel tésztákból.
0