2013. április 29.

A rebarbarás pite az egyik kedvencem. Hamar és könnyen elkészíthető.
Ez a recept egyedi, mégis elég rugalmas ahhoz, hogy ki-ki az ízlése szerint alakítsa.
A friss rebarbara levélszárakról lehúzom a héjat, és megpucolok - kimagozok két almát. Apróra vágom a rebarbarát (340 gr legyen) és az almákat (160 gr), majd fazékban odateszem 3 evőkanál cukor (eritritol) és 3 evőkanál rizsszirup társaságában főni, ízlés szerit bolondítva őrölt fahéjjal.


Eközben összeállítom az alsó réteg tésztát:
  • 15 dkg zabpehelyliszt
  • 15 dkg fehérliszt
  • 15 dkg vaj
  • 8 dkg porcukor
  • 1 csipet só
  • 1 tojássárgája
  • 2 ek. tejföl



Hagyom pihenni, amíg a felfőzött gyümölcshöz hozzáadok 1 zacskó, kevés vízzel csomómentesre kevert vaníliás pudingot. Felfőzöm ismét, majd hagyom hűlni. Addig elkészítem a felső morzsatésztát:

10 dkg vaj
15 dkg liszt
15 dkg cukor (vagy eritritol)

Az alsó réteghez való tésztát csatos tortaformában szétnyomkodom úgy, hogy 2 ujjnyi magas pereme legyen körben. A tésztára egyenletesen őrölt diót szórok vékony rétegben és erre halmozom a pudingos gyümölcspépet, amit elsimítok. A tetejére morzsálom a második tésztát. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom és aranyszínűre sütöm. 

Kicsit hagyom hűlni, hogy ne tudjon megfolyni a  szeleteléskor a töltelék. Langyosan, esetleg vanília fagylalttal tálalom.
0

2013. április 26.

Gyógynövényeink hajtanak, öröm nézni őket! Egyre több házilag is elkészíthető gyógyhatású készítmény receptjét rakom fel, melyek a nyári szünetben akár a gyermekekkel együtt is elkészíthetőek és fantasztikus időtöltést garantálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A természet kincsestárából alkotott szerek akár tökéletes ajándékokként is szolgálhatnak csinos, ízléses csomagolásban. Ilyen ez a testradír is, melyhez a következők szükségesek:

  • 50 gr aprított bosmenta
  • 50 gr aprított rozmaring
  • 50 gr aprított eukaliptusz
  • 2 citrom aprított héja
  • 1 teáskanál őrölt fekete bors
  • 3 dl olíva olaj
  • 40 dkg durva tengeri vagy egyéb természetes só
A növényi hozzávalókat fazékba teszem a borssal és az olajjal, majd lassan melegítem. Amikor forrni kezd, lefedem, majd két perc múlva leveszem a tűzről és átszűröm. Jól kifacsarom minden cseppjét. Ekkor a sóhoz keverem a folyadékot, pasztaszerű masszát kell kapjunk. Csatos vagy egyéb lezárható üvegbe töltöm. Megszórom citromhéjjal, eukaliptusz levéllel és őrölt fekete borssal végül a maradék olajos kivonattal leöntöm. 



0

2013. április 25.

...rovar- és csaláncsípésre a Kerti Patika sorozatból.
A lándzsás útifű levelét legjobb nyár végén szedni, a belőle készített krémet pedig egész évben használhatjuk. Gyulladás és allergiás reakció csökkentő hatása van, így a vöröses duzzadt bőr reakció hamar elmúlik.

Hozzávalók:
  • lándzsás útifű
  • 2 kanál mandula olaj
  • víz
  • 2 teáskanál emulgeálóviasz
  • 1 hüvejkujjnyi méhviasz
  • 2 teáskanál glicerin
  • 1 teáskanálnyi tiszta C vitamin por
A szedett leveleket apróra vágjuk és egy maréknyit belőle a mandulaolajba tesszük, a maradékot útifüvet pedig leforrázzuk. Erre azért van szükség, mert az útifű egyes hatóanyagai vízben oldódnak, míg mások olajban. A forrázatot 10 percig pihentetjük, míg a mandulaolajas útifüvet melegítjük. Mikor a hatóanyagok elkezdenek kioldódni, édeskés, spenótos illata lesz. Ekkor levesszük a tűzről, leszűrjük egy tiszta fazékba. Hozzátesszük az emulgeálóviaszt és a méhviaszt is, majd alacsony lángon felolvasztjuk őket. Közben átszűrjük a vizes kivonatot is, melyből 16 evőkanálnyit teszünk az olajos-viaszos keverékhez.

Folyton kevergetve, hűlés közben krémszerűvé válik, olyan lesz mint a majonéz. Hozzáadjuk még a glicerint és tartósítószerként a C vitamin port. Alaposan elkeverjük. Miután kihűlt, tégelyekbe adagoljuk.
Hűtőben fél évig, míg lefagyasztva egy évig is eláll.
Mielőtt alkalmaznád, végezz 24 órás tesztet!




0

2013. április 24.

A kerti patika sorozat egyik receptjével gazdagítom ismét a blog repertoárját. Itt a tavasz, érdemes létrehoznunk a saját kerti patikánkat akár a balkonon, akár kiskertünkben, hogy elkészíthessük saját csoda szereinket. A blogban később is rátalálhattok az érdekes gyógynövényes receptekre.

A szájvízhez, mely fertőtlenítő és frissítő hatású, az alábbiakra lesz szükségünk:
  • 10 kanál kakukkfű (antibakteriális)
  • 10 kanál menta levél
  • 5 kanál eukaliptusz levél
  • 2 dl vodka
  • 1 citrom héja
  • 3 teáskanál ánizs
  • 3 teáskanál szegfűszeg



A kakukkfű leveleit leszedjük a szárakról és felaprítjuk. A mentával és az eukaliptusszal ugyanígy járunk el, turmixba rakjuk őket, rátöltjük a vodkát, hozzáadjuk a citrom héját, az ánizst és a szegfűszeget, majd pasztává turmixoljuk őket.
Kanalazzuk üvegbe, öntsünk vodkát a tetejére és zárjuk le.
Legalább egy hónapig pihentessük, hogy a hatóanyagok kioldódjanak. 
Minél tovább tároljuk száraz, hideg, sötét helyen, annál erősebb lesz a szájvizünk.
Később, muszlinon átszűrjük és hozzákeverünk 4 evőkanál gyógyszertárban kapható glicerint. Ettől édesebb és sűrűbb lesz. Pumpás flakonba töltjük és abból adagolunk alkalmanként a szájba. Mivel alkohol tartalmú a készítmény, legyünk mértékletesek. :-D

Lezárt üvegekben tárolva hűvös helyen akár fél évig is eláll.

0

2013. április 22.


2013 januárjában a lavera márka elnyerte a „GREEN BRAND" díjat. A Laverana GmbH termékein két éven keresztül, 2013 és 2014-ben jogosult a Green Brand logó viselésére. Ezzel a díjjal azon cégeket tüntetik ki, melyek nagy hangsúlyt fektetnek a környezetbarát termelésre, felismerve saját felelősségüket természeti értékeink megőrzéséért és a fenntartható fejlődés elkötelezett hívei.


A lavera termékek története 1975-re nyúlik vissza. Thomas Haase a cég későbbi alapítója, akinek rendkívül érzékeny bőre volt, szerette volna szabadságát a szabadban, a napsütést élvezve eltölteni. Miután a hagyományos kozmetikumok nem nyújtottak számára megfelelő védelmet,  elhatározta, hogy a természetben meglévő alapanyagokhoz fordul: ebből kever ki saját részére méhviaszból, olivaolajból ajakvédő krémet. Ettől kezdve kutatói szenvedélye megállíthatatlan: saját biológiai termesztésű növényekből kísérletezett ki és készített receptúrákat, melyeket folyamatosan fejlesztett, tökéletesített. Munkáját az a meggyőződés vezérelte, hogy a természet ereje legalább olyan hatékony  kell, hogy legyen, mint a kémiai anyagok, ugyanakkor kíméletesebb és elviselhetőbb az ember számára. Az a felismerés, amire saját bőrén szerzett tapasztalatok alapján jött rá, egyértelműen megmutatta számára, hogy a természetben igazi erők rejlenek. A lavera szó jelentése a latinban: „igaz, való”, ami egyben filozófiájára és elkötelezettségére is jellemző.



A 2008-as Vivaness kiállítás díjnyertes márkája.

A lavera termékek jellemzői:

  • Természetesség: ellenőrzött natúrkozmetikumok, amit a  BDIH ill. NaTrue logók tanúsítanak. (BDIH: Bundesverband Deutscher Industrie- und Handelsunternehmen für Arzneimittel, Reformwaren, Nahrungsergänzungsmittel und Körperpflegemittel)
  • IMO (független ellenőrzőszerv) által ellenőrzött termékek
  • Bőrbarát, jól alkalmazható, tesztelt anyagok, számos termék dermatológiailag tesztelt.
  • Hatékony, saját termesztésű  bioalapanyagok (lásd a logókról szóló összefoglaló információt).
  • Számos termék a német Öko-Test által „Sehr gut” = „nagyon jó” minőstést kapott.
  • A Stiftung Warentest (német fogyasztóvédelmi alapítvány) számos jó minősítést közölt a termékekkel kapcsolatban.

0

2013. április 19.

A friss apró újkrumplik megérkeztéig még van időnk elhasználni a tavalyról maradt közepes méretű burgonyákat, melyek tökéletesek lesznek ehhez a recepthez.
Nem is tudom miért, hirtelen odaképzeltem magam Norvégiába, egy izgalmas lazachorgászat fáradt estéjére, a jól megérdemelt vacsorához...

Hozzávalók:
  • 4 közepes burgonya
  • 125 g durvára vágott füstölt lazac
  • 90 ml tejföl
  • 1 evőkanál finomra vágott snidling
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • zöldsaláta a tálaláshoz
Elkészítés:
A burgonyákat legalább 4 helyen átszúrjuk egy hurkapálcikával. Sütőben  fél órát sütjük magas fokozaton, majd megforgatjuk a burgonyákat, és további 20 percig sütjük. Kivesszük és becsomagoljuk alumíniumfóliába. Úgy 5 percre félrerakjuk. A tejfölt, a füstölt lazacot és a snidlinget összekeverjük egy kis tálban. Az alumíniumfóliát eltávolítjuk a burgonyáról. A tetejét két helyen bemetsszük, és óvatosan szétnyitjuk. Beletöltjük a füstölt lazacos keveréket. Sózzuk, borsozzuk. Zöldsalátával tálaljuk, forrón.

Ha nem is megyünk el Norvégiába, hanem  baráti körben itthon próbáljuk ki a receptet egy kellemes tavaszi-nyári estén, érdemes nekifutni a hamuban sült változatnak is... :-)
0

2013. április 17.

Megérkezett a jó idő, a pultokon még megtalálható az édes burgonya és lassan a kertből (akinek van) szedheti lassan a koriandert is. 

Hozzávalók:
  • 1,25 l csirkealaplé
  • 1 kg kis kockára vágott édesburgonya
  • 250 ml kókusztej
  • 60 ml thai piros currypaszta
  • 1 finomra vágott hagyma
  • 2 gerezd finomra vágott fokhagyma
  • 1 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • friss korianderlevél a tálaláshoz
Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát körülbelül 3 perc alatt puhára pároljuk az olajon. Hozzáadjuk a thai currypasztát, és állandóan kevergetve 1 percen át pároljuk. Belerakjuk az édesburgonya-kockákat, alaposan elkeverjük, figyelve arra, hogy a currypaszta mindenhol bevonja a zöldséget. Felöntjük a csirkealaplével és a kókusztejjel. Felforraljuk. Lefedjük, gyöngyözve főzzük, amíg az édesburgonya meg nem puhul, úgy 20 perc múltán. A levest robotgépben vagy mixerben krémesre keverjük. Merőkanállal levesestálakba kanalazzuk. Korianderrel díszítve, forrón kínáljuk.
(forrás: Villámkonyha)


Pár szó a korianderről:
A korianderlevél közel-keleti, ázsiai konyha kedvelt fűszere; ma már hazánkban is többfelé termesztik. Levesekhez, salátákhoz, mártásokhoz mindig frissen használjuk, de ne főzzük bele az ételbe, hanem csak a főzés végén szórjuk rá. Vizes papírba göngyölve a hűtőben néhány napig friss marad.

A koriander termesztéséhez jó talajra van szükség, és arra, hogy rendszeresen öntözzük őket. A koriandert mindig magról termesszük, és egyenesen oda vessük, ahol szeretnénk, hogy nőjön, mert nem szereti az átültetést. Az átültetéssel járó megpróbáltatás következtében megeshet, hogy egyenesen felmagzik, majd elpusztul, levelet pedig nem növeszt!
A koriander nagy karógyökeret ereszt, így kis cserépben nem nevelhető. Ízletes gyökerét származási helyén ugyanúgy felhasználják, mint mi a petrezselyem gyökerét.

0

2013. április 16.

A hagyományos magyar paradicsomleves kevesebb hozzávalót igényel, de garantált, hogy ez a kissé fűszeresebb, a tejszíntől lágyabb változat is nagy sikert fog aratni. :-)

Hozzávalók:
Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát körülbelül 3 perc alatt puhára pároljuk az olajon. Hozzáadjuk a paradicsomot, az alaplevet, a babérlevelet és a cukrot. Fakanállal összenyomkodjuk a paradicsomot. Felforraljuk. Letakarjuk, alacsony hőfokon 10 percig gyöngyözve főzzük. Kivesszük a babérleveleket. A levest robotgépben vagy mixerben krémesre keverjük, azután visszaöntjük az edénybe. Belekeverjük a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk. Még további 5 percig főzzük, alacsony hőfokon. Levesestálakba kanalazzuk, bazsalikommal díszítve, forrón tálaljuk.
0

2013. április 13.

Akárhogy is vesszük, a természet jócskán késésben van. A borsó ilyenkor már rég hajtani szokott. Kedvenc "zöldem" még a spenót. Csak úgy nyersen, salátába is szoktam tenni, vagy lének lecentrifugálom sok más okos zöldség és gyümölcs mellett. Ennek az ételnek is az egyik alapanyaga a friss, roppanós spenót, melynek még a szárát sem szoktam levenni. Minél kevesebb ideig éri hőhatás, annál több természetes alkotóelemét őrizhetjük meg.

Hozzávalók:
Elkészítés:
A tésztát nagy edényben, sós, forró vízben al dente főzzük. Közben az olajat felmelegítjük egy nagy serpenyőben. A hagymát, a fokhagymát, a csilit puhára pároljuk. Hozzáadjuk a paradicsomot. Óvatosan főzzük, időnkét megkevergetjük, 5-8 perc alatt besűrítjük. Belekeverjük a balzsamecetet. Sózzuk, borsozzuk. Leszűrjük a tésztát, visszarakjuk az edénybe. Hozzákeverjük a paradicsomos szószt és a spenótot. Összerázzuk a tésztát, és alacsony hőfokon még néhány percig melegítjük. Forrón tálaljuk.
(Forrás: Villámkonyha)



0

2013. április 12.

James Wong receptje:
A citromfű aromája, ahogyan a neve is mutatja citromos. Érdemes visszavágni, mert burjánzik. Tökéletes herpeszre, de teaként -vírusellenes szerként- egyéb fertőzésekre is alkalmazható. Gyulladáscsökkentő hatása van.

Hozzávalók:

  • 21 ek apróra vágott citromfű
  • 3,5 evőkanál búzacsíra olaj
  • 3,5 evőkanál olíva olaj
  • 1 evőkanál méhviasz
  • 1 evőkanál méz
  • 5 csepp teafa olaj

A megmosott citromfüvet alaposan megmossuk felaprítjuk, majd három részre osztjuk. A fazékba 7 evőkanállal teszünk, melyhez 3,5 evőkanál búzacsíra olajat és 3,5 evőkanál olívaolajat adjunk majd lassú tűzön felmelegítjük. Ha apró buborékok jelennek meg a tetején, akkor a tűzről elvéve 10 percet pihentetjük. Tíz perc alatt az olajban a hatóanyagok alaposan kioldódnak.
10 perc elteltével szűrőn átszűrjük egy másik fazékba és a leveleket is alaposan kinyomkodjuk. Az átszűrt olajat a következő adag citromfűvel újramelegítjük, és ezt még egyszer ismételjük.
Ahhoz, hogy balzsam legyen belőle, visszatesszük a tűzre a leszűrt olajat, hozzáadjuk a méhviaszt és a mézet.  A méz jól gyógyítja a sebeket és antibakteriális hatású, ráadásul finom íze és illata lesz tőle az ajakbalzsamnak. A viasz elolvasásáig kevergetjük.
Amikor habosodik a teteje, levesszük a tűzről és hozzáadjuk a teafa olajat, ez jól tartósítja a balzsamot.
Amíg még folyékony, üvegbe, vagy tégelybe töltjük. Mikor kihűlt és megszilárdult, rázárhatjuk a kupakot. Hat hónapig felhasználható.
Azonnal használjuk, amint jelentkezik a herpesz okozta égető érzés.

Az összetevőkre való allergiás hajlamot a használat előtt 24 órás allergiateszttel próbáljuk ki!


0

2013. április 11.

Egyes nemzetek előszeretettel alkalmaznak bizonyos növényeket receptjeikben, míg mi csak egy-egy étel elkészítésére használjuk azt a hagyományos magyar konyhán.
Szerintem ilyen mostoha növényünk a spenót (bár lehet velem vitatkozni).
Pont ezért hoztam ismét egy olyan receptet, melybe szintén spenót szükségeltetik, megbolondítva egy kevés napon szárított paradicsommal, feta sajttal. Továbbra is a nyers felhasználási módot szponzorálom... Hiába, hosszú volt a tél, sötét, borongós napokat kaptunk a tavasztól, de itt a vége, fuss el véle, jöhet a napsütés és a vitamin hegyek!
Fehérborecet
Hozzávalók:
Elkészítés:
Szárított paradicsom olivaolajban A kenyérkockákat 1 evőkanálnyi olajon, közepes hőfokon ropogósra és aranyszínűre sütjük 5-7 perc alatt. Konyhai papírtörlőn lecsöpögtetjük. A napon szárított paradicsomot, a spenótot és a feta sajtot összeforgatjuk egy nagy tálban. Meglocsoljuk a maradék olajjal és a fehérborecettel. Sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a krutont. Alaposan összerázzuk, majd tálaljuk.
0

2013. április 10.

Szeretném bemutatni Nektek, a KHADÍ ayurvedikus testápoló család legújabb tagjait, a tus- és habfürdőket.
Négy fajta van belőle, ezek közül most az AMLA és NEROLI tartalmúval kezdeném, mely minden bőrtípus gyengéd tisztítására alkalmas.

Kíméletesen és alaposan tisztít. Különösen alkalmas száraz és érzékeny bőr ápolására. Segít megőrizni a bőr saját nedvességét, támogatja a bőr természetes regenerálódását. Az amla mélyen tisztít, a vetiver megelőzi a bőr szárazságát. A neem tisztít, a manjistha egészséges tónust biztosít, a neroli illóolaj pedig fiatalító hatással van a bőrre. A neroli illata kedvezően hat az érzelmekre, lelkiállapotra. 
A termék pH-értéke 5,5, kémhatása bőrsemleges, így nem borítja fel a bőr természetes egyensúlyát.
Nem tartalmaz szulfátot, alkoholt, mesterséges színezéket és szintetikus illatanyagot.
Állatokon nem tesztelt termék, 100%-ban vegán. BDIH által ellenőrzött natúrkozmetikum
Kiszerelés: 210 ml

Mit érdemes tudnunk az Amláról mint gyógynövényről?

Amla (Emblica officinalis)
Az amla, más néven indiai egres az ayurvéda egyik legfontosabb gyógynövénye. A tradicionális indiai orvoslásban a növény minden részét feldolgozzák, és különböző készítményekhez használják fel őket.
Gyümölcse kimagasló mennyiségű C-vitamint tartalmaz, húszszor annyit, mint a narancsban van. Ezen kívül polifenolokat, és egyéb olyan anyagokat is tartalmaz, melyek alkalmassá teszik az egészség megőrzésére.
Gyógyhatásai: Erősíti az immunrendszert, lassítja az öregedést, segíti a szervezet öngyógyulását, szépítő hatása van. Savlekötő, gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, vértisztító, emésztésjavító, hashajtó, májvédő, összehúzó, vérzéscsillapító, antioxidáns, szíverősítő, tápláló, szemgyógyító, afrodiziákum.


0

2013. április 9.

Friss, de mégsem. Vagy igen? Döntsétek el Ti! Főtt étel, melyhez nyersen, frissen adunk hozzá két édes zöldséget. Hogy miért jó ez? Mert nem főzzük el zöldségekben található vitaminokat és a mikroelemeket. Létfontosságú enzimeket juttatunk a szervezetbe, melyek az emésztéshez nélkülözhetetlenek és nem a saját szervezetünkből vonjuk el azokat.

Hozzávalók:
  • 250 g basmati rizs
  • 375 ml zöldségalaplé
  • 50 g pirított, durvára vágott kesudió
  • 2 finomra reszelt sárgarépa
  • 2 finomra reszelt salátacukkini
  • 1 finomra vágott hagyma
  • 2 gerezd  finomra vágott fokhagyma
  • 4 korianderág levelei
  • 1 rúd fahéj
  • 1 teáskanál őrölt kurkuma
  • 2 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • só és frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

A hagymát és a fokhagymát körülbelül 3 perc alatt puhára pároljuk az olajon. Hozzátesszük a kurkumát, a fahéjrudat és a rizst. Felöntjük alaplével. Lefedjük, és alacsony hőfokon addig főzzük, amíg meg a rizs meg nem puhul; körülbelül 12-15 perc alatt szívja magába az összes alaplevet. Hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és reszelt cukkinit. Sózzuk, borsozzuk. Kidobjuk a fahéjrudat. Belekeverjük a kesudiót. Tányérokra kanalazzuk. Korianderlevelekkel díszítve tálaljuk.
(Forrás: Villámkonyha)

0


Lassan (nagyon lassan), elérkezik az újburgonya szezonja is. Éppen ezért került terítékre ez a saláta, hogy a friss, tavaszi roppanós ízeket ötvözzük a mediterrán olívaolajjal, balzsamecettel. Zöldbabot fagyasztottat is használhatunk hozzá, ha még maradt a tavalyi termésből.

Jó egészséget kívánok hozzá!

Hozzávalók:
  • 500 g félbevágott, megsikált újburgonya
  • 250 g zöldbab
  • 125 g szeletelt feta sajt
  • 80 g durvára tört dió
  • 60 ml extraszűz olívaolaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • só és frissen őrölt fekete bors
Elkészítés:

Forró vízben 2-3 perc alatt ropogósra főzzük a zöldbabot. Szűrőkanállal kiszedjük, lehűtjük hideg vízben, majd alaposan lecsöpögtetjük. Nagy salátástálba öntjük. A burgonyát is megfőzzük a vízben, körülbelül 10 perc alatt megpuhítjuk. Leszűrjük, lehűtjük hideg vízben. A burgonyát is a zöldbabos tálba rakjuk. Felmelegítünk egy kisebb serpenyőt, felforrósítunk benne 2 teáskanálnyi olajat. A diót 2 perc alatt aranyszínűre sütjük. A pirított diót, a szeletelt feta sajtot a zöldbabhoz és a burgonyához adjuk. Az öntethez a maradék olajat, a balzsamecetet, a sót és a frissen őrölt fekete borsot csavaros kupakú üvegbe öntjük, szorosan lezárjuk. Alaposan összekeverjük. A dresszinget a burgonyás keverékre öntjük, és óvatosan összerázzuk.
(Forrás: Villámkonyha)
0

2013. április 8.

Áruházunkban 2013 április 8-tól 30-ig kedvezményesen vásárolhatjátok meg Mannaszappan termékeinket a készlet erejéig.
10-15 % minden szappanra, illóolajra, szivacsra és szappan tartóra, testvajra. Remélem sokaknak kedvezhetek ezzel az akcióval. :-)


0

2013. április 5.

Már kétszer néztem meg ezt a videót és hihetetlen mód inspirál. Nézd meg Te is. Szánj rá időt, mert megéri :-)


0