2013. április 22.

Lavera natúrkozmetikumok, Green Brand 2013/2014 díj


2013 januárjában a lavera márka elnyerte a „GREEN BRAND" díjat. A Laverana GmbH termékein két éven keresztül, 2013 és 2014-ben jogosult a Green Brand logó viselésére. Ezzel a díjjal azon cégeket tüntetik ki, melyek nagy hangsúlyt fektetnek a környezetbarát termelésre, felismerve saját felelősségüket természeti értékeink megőrzéséért és a fenntartható fejlődés elkötelezett hívei.


A lavera termékek története 1975-re nyúlik vissza. Thomas Haase a cég későbbi alapítója, akinek rendkívül érzékeny bőre volt, szerette volna szabadságát a szabadban, a napsütést élvezve eltölteni. Miután a hagyományos kozmetikumok nem nyújtottak számára megfelelő védelmet,  elhatározta, hogy a természetben meglévő alapanyagokhoz fordul: ebből kever ki saját részére méhviaszból, olivaolajból ajakvédő krémet. Ettől kezdve kutatói szenvedélye megállíthatatlan: saját biológiai termesztésű növényekből kísérletezett ki és készített receptúrákat, melyeket folyamatosan fejlesztett, tökéletesített. Munkáját az a meggyőződés vezérelte, hogy a természet ereje legalább olyan hatékony  kell, hogy legyen, mint a kémiai anyagok, ugyanakkor kíméletesebb és elviselhetőbb az ember számára. Az a felismerés, amire saját bőrén szerzett tapasztalatok alapján jött rá, egyértelműen megmutatta számára, hogy a természetben igazi erők rejlenek. A lavera szó jelentése a latinban: „igaz, való”, ami egyben filozófiájára és elkötelezettségére is jellemző.



A 2008-as Vivaness kiállítás díjnyertes márkája.

A lavera termékek jellemzői:

  • Természetesség: ellenőrzött natúrkozmetikumok, amit a  BDIH ill. NaTrue logók tanúsítanak. (BDIH: Bundesverband Deutscher Industrie- und Handelsunternehmen für Arzneimittel, Reformwaren, Nahrungsergänzungsmittel und Körperpflegemittel)
  • IMO (független ellenőrzőszerv) által ellenőrzött termékek
  • Bőrbarát, jól alkalmazható, tesztelt anyagok, számos termék dermatológiailag tesztelt.
  • Hatékony, saját termesztésű  bioalapanyagok (lásd a logókról szóló összefoglaló információt).
  • Számos termék a német Öko-Test által „Sehr gut” = „nagyon jó” minőstést kapott.
  • A Stiftung Warentest (német fogyasztóvédelmi alapítvány) számos jó minősítést közölt a termékekkel kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!