2014. november 12.

Diókrémes sütőtökös palacsinta

Kisfiam egyik óvodai csoporttársának a szülei tökös délutánt szerveztek az oviban. A csoportunk nagy létszámmal és ugyanekkora jókedvvel, sok szülővel, óvónénikkel jelen is volt.
A tökös délután lényege a közös kreatívkodás és a gasztronómia volt. Terítékre került a tökös muffin, a tökös palacsinta, a tökhabos eper és a tökös rizottó. Bár én csak a habot kóstoltam meg, ez a sok tökös megoldás elindította a fantáziámat és a paleo palacsintára adoptáltam is az ötletet.

Először a diókrémet készítettem el:
Egy marék diót annyi vízzel turmixoltam fel, hogy tejföl állagú masszát kaptam. Három púpos evőkanál kókuszzsírt edénybe szedtem, felmelegítettem, beleraktam a masszát, ízlés szerint xilitet és sót és elkezdtem felfőzni, miközben 3 tojás sárgáját adtam hozzá folyamatos keverés közben.
Lehúztam a tűzről és egy teáskanál rum aromát hozzákeverve, hűlni hagytam.

Következett a palacsinta:
Egy kis tököt negyed részét, kimagoztam, meghámoztam, felkockáztam és kb 2,5 dl vízben feltettem főni. Mikor a tök megfőtt, felturmixoltam és hozzáadtam a többi hozzávalót:
  • 3 db tojás
  • 3 csipet só
  • 100 g nyílgyökérliszt
  • 1 evőkanál zsír
Ettől kicsit eltérő, eredeti recept ITT.

A palacsintákat palacsinta sütőben kisütöttem. Egyet megtöltöttem a még folyékony krémmel, egy keveset öntöttem is a tetejére, erről készült a kép, de érdemes tovább fokozni az élményeket!




A diókrémet kiraktam a teraszra és amikor a kókuszzsír elkezdett megdermedni benne, gépi habverővel felvertem, majd ismét hűtöttem és ismét felvertem (aki készített már natúrkozmetikai habkrémet, az előnyben van), így habos, könnyű krémet kaptam.



Hasonló állagú lett a szokásos, cukrász süteményekben található vajkrémekhez.

Ezzel a habkrémmel kenjük meg a palacsintákat, és csokiöntettel tálalhatjuk. :-D

(Fontos! Ha a kimaradó krémet hűtőbe teszed, teljesen megkeményedik a kókuszzsír és lényegében egy kemény, kenhetetlen habod lesz, amit használat előtt érdemes jóval korábban kivenned, hogy legalább szobahőmérsékletű legyen.)


Jó étvágyat kívánok! :-D




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!