2014. november 16.

Grillezett csirkemell sült édesburgonyával


Talán egy hete készítettem ezt az ételt ebédre. Ha minden hozzávaló van otthon, akkor kb 20 perc alatt elkészíthető.
A csirkemellet még előző este bepácoltam kevés oliva olajban, majoránnával, borsikafűvel és sóval és hűtőbe tettem, másnap reggel egy kevés mustárt adtam hozzájuk és megforgattam őket majd visszatettem a húsokat a hűtőbe.

Az édesburgonyát meghámoztam, felaprítottam és besóztam. Hot plate edénybe (vagy serpenyőbe) kókuszzsírt olvasztottam, a burgonyakockákat puhára pirítottam benne úgy, hogy félidőben a húsokat is mellé szedtem. Együtt sütöttem őket tovább, míg meg nem puhultak.
Finom fokhagymás uborka salátával, vagy totu-tejföllel.

Jó étvágyat :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!