Nekem van olyan ismerősöm, aki simán beleszól abba, hogy más mit eszik, gond nélkül szóváteszi, hogy fogytál vagy híztál. Én ezzel a viselkedéssel számos okból nem értek egyet és ki is szoktam kérni magamnak, ha engem, ha másokat vesz célba ítélkező megjegyzéseivel. Azonban nem egy egyedi esetről van szó. Mi emberek igen könnyen alkotunk véleményt és értékíteletet egymásról és ahogy kultúránkban egyre fontosabb szerepe lesz az egészséges életmódnak, a táplálkozásnak és mozgásnak úgy ezen szokásaink is ki vannak téve a csípős beszólásoknak, pletykáknak.
A minap a húgommal, aki gyereket vár, és két barátunkkal beültünk a McCaféba. Nem azért mert szörnyű emberek vagyunk, hanem mert vártunk valakit és nem szerettünk volna kint fagyoskodni. Kávéztunk, testvérem evett egy fánkot és ivott egy szénsavas ásványvizet. Amikor mosdóra mentünk, a vécésnéni hallhatóan így szólt: “nézd már, terhesen itt eszik!” Először nyilván megrökönyödtünk a néni szemtelenségén, de aztán elkezdtem gondolkodni azon, miért is mondhatta ezt. (Mondjuk ha meg is értem az okát, akkor sem értek egyet a beszólással.)
Azt, hogy az ember, hogyan gondoskodik önmagáról, az egészségéről, azt számos tényező befolyásolja. Nem olyan egyszerű a helyzet, hogy csak egyél salátát és lefogysz, vagy járj konditerembe, mert akkor jól fogsz kinézni.
Jess, a The Militant Baker szerzője írt egy posztot Why I’m fat and why you don’t need to worry about it címmel (Miért vagyok duci és miért nem kell neked ezzel foglalkozni) címmel, amelyben kifejti plusz kilóinak okát. Elég elgondolkodtató az írás. Jess Baker örökölt hajlamra vezeti vissza nem annyira karcsú alakját. Oké, ez még nem forradalmi gondolat, de...azt is hozzáteszi, hogy egész életében pszichés betegséggel küzdött, bipoláris zavarral. Hogy mi köze egy lelki betegségnek a táplálkozáshoz? Rengeteg.
Azt írja, hogy mivel sokáig kezeletlen maradt a betegsége, ez idő alatt ő étellel vigasztalta magát. Mások gyakran nyúlnak alkoholhoz, vagy egyéb kábítószerekhez, ha nem kapnak megfelelő kezelést. Az e fajta éveken át tartó önmedikáció hatása pedig sajnos nem múlik el nyomtalanul. A kritizálás helyett a segítő kéz nyújtása, a másikra odafigyelés sokszor több sikert hozhat.
De vehetünk egyéb példákat is. Képzeljük el, hogy a fenti dolgokhoz még gyerekek és egy különösen kihívásokkal teli munkahely is társul.
Ideális esetben hajnalban meditálnánk/jógáznánk, majd elvinnénk a gyerekeket iskolába, természetesen miután szuper egészséges reggelit rittyentettünk nekik. Munkahelyünkön csúcsteljesítményt nyújtanánk. Ebédre ennénk egy salátát grillezett tofuval, a munkanap végén még edzenénk vagy futnánk egyet. A vacsora a legutolsó egészségtrendek megfelelően kerülne az asztalra. Nem stresszelnénk, nem idegeskednénk, pontban 10 kor lehunynánk a szemünket és pihentető álomba merülnénk.
Ez nyilván egy utópia, hiszen folyton az időhiánnyal, stresszel és akár megélhetési gondokkal küzdünk, még ha időszakosan is. Aztán ott vannak a testi-lelki betegségek. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy akkor senki ne csináljon semmit az egészségéért, mondván megvan mindenkinek a maga baja...
Pont ellenkezőleg!
Érdemes jól felépített rendszer szerint, apránként, kis lépésekben változtatni életmódunkon, hiszen a kis célok megvalósítása sokkal könnyebb és inspirálóbb mint küzdeni a nagy, elérhetetlennek tűnő célokért.
Igaz a mondás, oszd meg és uralkodj! :-) Az apró célok meghódításával el fogunk jutni a végső, áhitott nagy eredményhez.
Megítélnek-e az alapján amit eszel? Hm... Én már voltam családi viccelődés tárgya a sokzöldséges mániámnak köszönhetően. :-D
