2014. február 14.

Egészségünkre! - Cukormentes koktélok steviával


Sűrű hétvége elé nézek, azt is mondhatni, hogy most következik a jól megérdemelt szórakozás. Péntekre van sajtójegyem egy belvárosi, romkocsmás bulira, szombaton pedig egy rég nem látott barátnőmmel megyünk a Tetováló expóra (a hölgy maga is tetoválóművész, de ezúttal "saját bőrét viszi a vásárra", hiszen „élőben” fogja őt tetoválni egy ismerőse a kiállításon) Na most egy ilyen hétvégéhez nem kakaó vagy a szokásos herbálteáim dukálnak, a rég nem látott vendégeket illik valami erősebbel megkínálni:)

Korábban már belefutottam néhány steviás koktélreceptbe, ami felkeltette az érdeklődésemet, most egy kicsit „visszalapozok.”
  • Zöldteás, steviás radler – ez egy könnyű és frissítő ital, jobb, ha magunk készítjük, hiszen a boltban kapható dobozos radlerek egy része mesterséges édesítőszert tartalmaz, amit egyrészt nem szeretek, másrészt vitatható, hogy mennyire egészségesek.
  • Citromlé, stevia (csepp, vagy tea, én a teát jobban szeretem), egy csepp méz, zöldtea, lehűtve, világos sőrrel fele-fele arányba keverve. Ezt mindenképpen kipróbálom, mert a hűtőben már hetek óta ott figyel egy liter silányabb minőségű kézművesnek kikiáltott sör, amelyet az eladó csak a „világ legjobb söreként” aposztrofált, hát nem tudom, szerinted...
  • Steviás vodka-limonádé – hát ez elég egyszerű, lefőzzük a stevia levelet citrommal ízesítjük, lehűtjük, majd ki annyi vodkát tesz bele amennyit szeretne, illetve bír:) Egy kis levendulát is lehet hozzáadni, csak az íze, illata kedvéért, meg ugye ez a virág fokozza az édes íz érzetét.
A stevia egyébként azért lehet jó alternatívája a cukroknak, ha alkoholos koktélt keverünk, mert a cukor felerősíti az alkohol hatását, önmagában is befolyásolja a vércukrot, meg hát ugye elég sok kalóriát is tartalmaz már önmagában, nemhogy a kettő együtt.

Váljon egészségünkre! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!