2013. december 1.

Gyümölcsös magvas étcsokoládé

Andorka minap talált az interneten egy paleo csoki receptet, melyet lefordított és gyorsan neki is álltunk elkészíteni. Nagyon kíváncsiak voltunk az eredményre mert a hozzávalók alapján ígéretesnek tűnt.
Hamar és könnyen elkészült, csak a hűtőben dermedésre kellett várni. Ez már az én reszortom maradt, mert Andorkának indulnia kellett így a kóstolás is rám maradt. Furcsa, mégis kellemes ízharmónia köszönt rám. Talán egy kicsit zsírosabbnak, testesebbnek éreztem, mint a hagyományos csokoládékat. A gyümölcs, a kakaó, a só íze furcsa, mégis kellemes egyveleget alkotott.
Ma, 24óra elteltével ismét megkóstoltam a csokoládét és elmondhatom, hogy határozottan ízlik. A só kiemeli a kakaó kellemes ízét, míg az aszalt gyümölcsök megédesítik.

Érdemes kipróbálni, szerintem szépen csomagolva tökéletes, exkluzív ajándék is lehet belőle.

Hozzávalók: 
  • 220 – 250 g szilárd kakaóvaj
  • 6-7 evőkanál kakaópor
  • 3-4 evőkanál kókuszcukor (méz vagy juharsziruppal helyettesíthető)
  • ½ teáskanál himalájai kristálysó
  • ¼ teáskanál vaníliapor
  • 1 evőkanál tökmag
  • 1 evőkanál szeletelt mandula
  • 1 evőkanál szárított vörösáfonya áfonya
  • 1 evőkanál arany mazsola

A kakaóvajat hőálló tálban, gőz fölött felolvasztjuk, vigyázva, hogy 48 fok fölé ne melegítsük!
Ezután hozzáadjuk a kakaóport, vaníliát és kókuszcukrot (mézet, vagy juharszirupot) és alaposan összekeverjük habverővel. Tartsuk melegen a keveréket, kb 32 – 35 fokon, de ne melegítsük vissza semmiképpen 48 fokra. A megfelelő hőmérséklet gondoskodik arról, hogy szép sima legyen a csoki, túl magas hőmérsékleten a csoki kicsapódik.
Végül hozzáadjuk a sót és elkeverjük habverővel.
Sütőpapírra vékonyan kiöntjük, és amíg még meleg szórjuk bele a tökmagot, mandulát és szárított áfonyát.
2 órán keresztül hagyjuk hűlni a hűtőben.

Mi kicsit vastagra öntöttük, és szerintem több aszalt gyümölcsöt is felvesz a csoki. Legközelebb biztosan kétszer ennyi aszalvánnyal készítem. :-D




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!