2013. november 13.

Kapszulába zárt Galagonya a szíverősítő



Korábban már említést tettem itt a blogban a Galagonya áldásos, szívre és érrendszerre gyakorolt hatásáról.
Most, ismét előtérbe kerül egy kicsit, hiszen megismerkedtem egy termékkel, mely garantálja a galagonya hatóanyagainak tökéletes megőrzését kapszulába zárva. Ez a termék az Arkocaps Galagonya. A hagyományos módon, teának való elkészítéssel szemben a kapszula könnyen magunkkal vihető, nem igényel forró vizet és csészét a bevétele. Bármikor, bárhol a rendelkezésünkre áll.

Galagonya hatóanyagának részletes ismertetése


Eredete:

Mivel eurázsiai növény, a galagonya széles körben ismert Európában, ahol 60 különböző változata él. É-Afrikában és É-Amerikában is megtalálható.

Botanikai jellemzői:

A Crataegus nemzetségbe (genus, genre), amelynek összetett a rendszertana, tüskés, lombos cserjék tartoznak. A sötétbarna, faszerű elfásodó ágak átmérője 1-2,5 mm-ig terjed, rajtuk váltogató, nyeles levelek nőnek, melyeknek gyorsan lehulló, kis melléklevelei és számos, kis, fehér sátorvirágzatú virága van. A virágoknak cső alakú, zöldes-barnás, 5 szabad csészeleveles csészéje van. A pártának 5, fehér-sárgától a barnás színig változó kerek vagy ovális szabad szirma van és számos porzószála. A csészével összenőtt magház 1 és 5 közötti termő(levele)t tartalmaz, melyek mindegyike hosszú és egy magkezdeményt tartalmaz. A C. monogyna-nak egyetlen termőlevele van, a C. laevigata-nak 2 vagy 3. A csonthéjas termés, amely éretten piros, egytől három bogyót tartalmaz.

Hatóanyagokat tartalmazó része: 

Egész vagy vágott szárított virágos kis ágakból áll a C. monogyna, C. laevigata és a változatainak vagy ritkábban más európai galagonyafajtáknak, mint a C. pentagyna Waldst. Et Kit. Ex Wild., C. nigra Waldst.et Kit., C. azarolus L. Minimum 1,5 % flavonoidot tartalmaz hiperozidben. A virág pora zöldes-sárga. Mikroszkóp alatt láthatóak: az egysejtű fedőszőrök, melyeknek a leggyakrabban vékony sejtfaluk és tág lumenük van, melyek egyenesek vagy kissé hajlottak, az alapjukon pontozottak; az anomocytikus gázcserenyílásokat 4-7 kötősejt veszi körül; általában 10-20 nm nagyságú kalcium-oxalát kristályok; számos pollen alakja a gömbölyűtől az ellipszis vagy háromszög alakúig változik, átmérőjük akár 45 nm is lehet, ezeknek 3 csíranyílása és finom szemcsés exine-je van. A kromatográfiás vizsgálat a flavonoidok TLC-vizsgálatát (vékonyréteg-kromatográfia) és HPLC (nagy teljesítményű folyadékkromatográfia) jelenti. Azonosíthatjuk a vitexint, a hiperozidot, a klorogénsavat és a vitexin-2-ramnózt [1,2,3,G31].

A hatóanyagok kémiai összetétele:

A hétköznapi anyagok mellett (sesquiterpének, fenolsavak, oleánánból és urzánból származó nem specifikus triterpénsavak, a fontos összetevők a hatásuk szempontjából három csoportra oszthatók: Flavonoidok (1-2 %) Számos összetevő [1,2] főleg a C. monogynánál [4] jelenik meg: a kvercetin O-glükozidjai, mint a hiperozid (a virágok hatóanyagának fő összetevője), a spireozid =kvercetin-4-O-glükozid, a rutinsav, a krategolsav [2]; az apigeninből (vitexin, vitexin-2-ramnozid, ez utóbbi főleg a levélben található; izovitexin vagy luteolin (orientine, isoorientine és ezek ramnozidszármazékai)) származó flavonoidos C-glükozidok; az apigenin dimer C-glükozidjai: vicenin 1-2-3, shaftocide, iso-, és néoshaftocide. Proantocianidok (1-3 %) 4,8 vagy 4,6 kötésekkel katekolhoz vagy epikatekolhoz kapcsolódó két, három vagy akár hat fláván-3-ol molekulából álló di-, tri- v. hexamerek. Az A típusú procianid dimerekben a monomer egységek kétszeresen kötődnek egymáshoz (ld. A-2-dimert), a B típusúakban pedig csak egyszeres (ld. B-2-dimer), hasonlóan a C1 trimerhez és a többi oligomerhez.

Aminok: Fenetilamin és metoxi-fenetilamin, tiramin [5]

Gyógyszerészeti adatok:

A növény hatása, a belőle készített kivonatok és néhány összetevője számos kutatást kívánt különböző állatfajoknál; ezek a tanulmányok több folyóiratban [6,7] is megjelentek. Az aktuális gyógyszerészeti adatok a következők:

Kardiovaszkuláris hatás: Pozitív inotróp hatású, (amely a ciklikus AMP foszfodiészter-kötésének megakadályozásához köthető) és negatív kronotóp hatású, ez utóbbit nemrég igazolták a nyúl izolált szívén [10]. Szívritmusszabályozó hatása aritmiás kísérleti alanyok [11] segítségével nyilvánvalóvá vált. A vízben, alkoholban oldható frakciók, úgy mint az oligomer flavonoidok (i.v. és per os) megnövelik a koszorúér vérhozamát és i. v. vérnyomáscsökkentő hatásúak [12] (kutyánál és macskánál) és szájon át (patkánynál) [13]. Egy in vitro kísérlet nyilvánvalóvá tette a galagonya flavonoidjainak és proantocianidinjeinek angiotenzin-konvertáló hatását (ACE), ez hipertenzió esetében indokolttá teszi alkalmazását [14]. Nyugtató hatással van a központi idegrendszerre: Használat közben fedezték föl ezt a tulajdonságát, amely vízzel kivonható a növényből [6]. Mindegyik szerző [11, 12] kiemeli, hogy a galagonya hatása többféle komponensének együtthatásának köszönhető, ideértve az aminokat (i. v. kezelés esetén) [5]. A virágzó fej egészének használata tűnik tehát jobb orvosi utasításnak, mint a többi adagolási mód használata (vizes és alkoholok oldatok, glicerines kivonatok. A galagonya antioxidáns tulajdonságai általában a fenolos összetevőinek tulajdoníthatók (proantocianidolok, katekolok, flavonoidok és fenolok) [15, 16]. A növény gyulladáscsökkentő hatása az olyan triterpéneknek köszönhető, mint a cikloartenol [17]. Egyébként a galagonya hexanoikus kivonatainak citotoxikus hatása a gége rákos sejtjein vált nyilvánvalóvá.

Megfigyelések az embernél:

Az embereken szigorú körülmények között végzett klinikai kísérletek megerősítik az állatoknál megfigyelt eredményeket. Számos klinikai kísérlet [G21, G22] nyilvánvalóvá tette a galagonya használatának lehetőségét, különösen a bal kamrai szívelégtelenségek kezelésében [19]. Ischémiából vagy magas vérnyomásból eredő szívelégtelenségekben szenvedő 102 betegen, kórházi körülmények között végzett kettős-vak kísérlet [20] bebizonyította, hogy a galagonyával 6 héten át tartó kezelés az objektív és szubjektív szimptómák (fulladás, arteriális hipertenzió, fáradékonyság) javulásához vezet. Más szerzők azt jegyzik meg, hogy a galagonya virágzatát a koronária-elégtelenségben szenvedőknél per os felhasználva az esetek 50 %-ában jelentősen javult az EKG [9], ami a funkcionális szívaktivitás javulását jelenti. Más tanulmányok szintén normalizáló hatásról számolnak be a koszorúér-elégtelenségben szenvedő betegek terheléses EKG-ján [21].

Használata:

A galagonya ajánlott koszorúérgyulladás, kisebb szívritmuszavarok, felnőttkori eretizmus és fokozott szívdobogás, neurotonikus állapot és insomnia esetén. A növényt gyakran más nyugtató hatású növényhez (macskagyökér, golgotavirág). Kaliforniai mákkal kombinálva használható kisebb szorongásérzés kezelésére [22]. Franciaországban a galagonya virága és virágzó feje a következő figyelmeztetéssel vehet részt a gyógyszergyártásban: tradicionálisan a szív okozta eretizmusnál használható egészséges szívvel rendelkező felnőtteknél, valamint gyerekeknél és felnőtteknél a neurotonikus állapotok tüneti kezelésére, főleg kisebb alvászavarok esetén. Egyébként az OMS (Egészségügyi Világszervezet) és az ESCOP (Európai Tudományos Fitoterápiás Társaság) a galagonya használatát vértolulásos szívelégtelenségek kezelésénél elismeri. Németországban a Commission E 1994-ben jóváhagyta a virágzó fej használatát a 2-es stádiumú szívelégtelenség, szívtáji szorító érzés és gyenge bradycardia kezelésére.

Biztonság:

A tolerancia jónak tűnik [20] és, bár nincsenek adataink a farmakokinetikából és a krónikus toxicitásból [23], az biztos, hogy az akut és a szubakut toxicitás nagyon gyenge [7, 24]. Sem kölcsönhatás, sem ellenjavallat nem ismert a galagonya teljes porának használata esetén.
Forrás: Arkocaps

Az Arkocaps termékek készítési technológiájáról, a fagyasztásos őrlésről  ITT olvashatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!