2013. november 23.

Erdészné rizóttója

Tegnapi bevásárlásom során nem tudtam ott hagyni a fagyasztóból rám köszönő erdei gomba mixet.
Nagyon ritkán vásárolok ilyen kiszerelést, mert csak én eszem a családban, de Andorka is szereti és mivel tudtam hogy ma jönni fog, ezért bevállaltam az adagot, gondolván, biztosan el fog fogyni.
Nagyon egyszerű ételt szerettem volna készíteni belőle, hogy az ízeket megőrizzem. A gombákat még aznap este lepároltam vajon, úgy hogy újhagyma zöldjét és szárzellert karikáztam mellé a serpenyőbe, majd alaposan összekevertem őket. Házi fokhagyma krémmel ízesítettem és zsírjára sütöttem. Ennyi idő alatt meg is puhult az összes természet adta finomság.
Megvártam hogy kihűljön, műanyag dobozban a hűtőbe tettem.
Ma 300 ml jázminrizst mostam át többször, majd fazékba tettem és picivel kevesebb mint 600 ml vízzel kis sóval feltettem főni.
Amikor már jól lobogott a víz, elzártam alatta a lángot és fedő alatt hagytam míg a rizs fel nem szívta az összes vizet és meg nem puhult.
Ekkor belekevertem a tegnap elkészített gombát, ami a forró rizstől jól átmelegedett.
Forrón tányérra szedtem és tálaltam.
Mindketten repetáztunk belőle :-)
Finom lett!
A fotóért elnézést kérek, hogy csak ilyen rossz minőségű, de borult az ég, kénytelen voltam lámpafénynél fotózni... és persze nem vagyok valami ügyes a fotózásban. Hála az égnek, ez azonban semmit nem ront az ízvilágon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásodat!